Egészség és Szépség
kívül és belül..
Ami ápolt az egészséges, ami egészséges az szép
A szépség Alapjai

A megoldás nem csak a pipereszekrényben van
Természetesen minden nőnek és egyre inkább férfinak is megvan a maga eszköz- és kelléktára a bőr-, haj-, köröm- és szőrzet ápolásra. Sok mindennel lehet a megjelenésen javítani. Ugyanakkor a másik amit tehetünk, hogy eleve csökkentjük azokat a tényezőket, aminek az optikai hatását azután ezekkel a kellékekkel és eszközökkel kell helyrehozni. Blogunkban sok olyan cikket találsz, ami ebben segít.
Robert Urich
"Az egészséges külső belülről kezdődik"
Tudásbázis
Az emésztőrendszer olyan összetett szervrendszer, amely a táplálék emésztése, felszívása, valamint a salakanyagok ürítése mellett szoros kapcsolatban működik együtt több más szervvel, szervrendszerrel (központi idegrendszer, máj, hasnyálmirigy, vese). Saját és más szervekből érkező hormonális, és idegrendszeri szabályozás eredményezi a megfelelő működését, éppen ezért létfontosságú a támogatása.
Az immunrendszer sejtek és fehérjék bonyolult hálózata, a testünk védelmi rendszere. Az erős immunrendszer létfontosságú szerepet tölt be a betegségekkel szembeni védekezésben és a fertőzések megelőzésében. Működése egészséges táplálkozással és immunerősítő ételek fogyasztásával egyaránt fokozható.
Sokan azt gondolják, hogy bőrápolásra csak akkor van szükség, ha kialakult valamilyen probléma vagy érzékeny bőrünk van. Ez azonban nem igaz. Az egészséges bőr is ugyanúgy igényli az odafigyelést és a törődést, és meg is hálálja. Sőt, ebben az esetben is igaz, hogy megelőzni könnyebb, mint kezelni. Szintén tévhit, hogy bőrünket csak kívülről ápolhatjuk. Bőrünk akkor lesz igazán szép és egészséges, ha odafigyelünk a táplálkozásunkra és a bőrünk külső ápolására is.
A sport fontos az egészségünk megőrzése, a betegségek megelőzése és az elhízás elkerülése érdekében. A mozgás velünk született létszükséglet, jótékony élettani hatásai vannak: a rendszeres edzés fokozza a szív és a tüdő teljesítőképességét, csökkenti a szívizomzat oxigénigényét, a vérzsír-szintet, a vérnyomást; az izommunka csökkenti a vércukorszintet, segít megőrizni az ideális testsúlyt. A rendszeres testedzés által testünk könnyebben és több örömöt nyújtó hírvivő anyagot és hormont termel, hozzájárulva ezzel általános közérzetünk javulásához. Serkenti a kreativitást és növeli a teljesítőképességet, szerepet játszik a társas kapcsolatok kiépítésében és az önbizalom növelésében.

Mit okozhat a D-vitamin hiánya?
A progeszteron megfelelő szintje szükséges a normális menstruációs ciklushoz, a fogantatáshoz és az egészséges terhességhez is. Ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen haladjon, ezeknek a hormonoknak folyamatosan megfelelő arányban kell jelen lenniük a szervezetben. Ha elbillen az egyensúly, az egy sor kellemetlen tünetet vonz maga után.

Érdemes "szuper élelmiszereket" fogyasztani?
A superfood “szuper étel” kifejezés ma már nem újdonság, de már az 1915-ös kiadású Oxford Dictionary-ben is megtalálható, mint „egy tápanyagokban dús élelmiszer, amiről úgy tartják, hogy különösen kedvező hatást gyakorol az egészségre és a jó közérzetre”.